Furcsaságok furcsaságai

Hogyha este 6-kor megiszol egy kávét elkerülhetetlen, hogy nem tudsz aludni. Nem kenem a kávéra, nagyon jól tudtam, hogy ez lesz, de azért vicces, hogy x év elteltével is ugyanolyan gyökér maradtam.
11.-ben írtam ide utoljára, mert utána már nem volt szükségem arra a menedékre, amit a blog nyújtott. Vagyis igen csak azt inkább egy kék jegyzetfüzetbe írtam, mert az embernek néha vannak olyan privát gondolatai, amiket nem akar közszemlére tenni.
 Kb. 2 év eltelt azóta, most vagyok elsőéves az egyetemen. Hihetetlen belegondolni mennyi minden változott meg 8. óta, amikor a bejegyzéseim nagy része született. Sokat változtam, de ahhoz képest, hogy eddig mennyire állítottam, hogy én hogy letagadnám a 7.-8. osztályos énemet és hogy mekkora gyökér volt, rájöttem mennyire nincs igazam. Hagytam, hogy az a kép maradjon meg arról az időszakról bennem, amit mások akartak elhitetni velem. Hogy egy kis gubó voltam. Holott rohadtul nem. Ezt most nem egoizmusból írom, de gyerekek esküszöm jól írtam. Stílusosan és végtelenül őszintén. Ez pedig baromira hiányzik. Az utóbbi időben elhanyagoltam ezeket a dolgokat, az életem középpontja a szocializálódás lett, és annyira belejöttem, hogy minden időmet lefoglalta. Pedig imádtam írni. Még mindig szeretek, csak úgy érzem nem vagyok jó benne, ezért nem erőltetem.
Mostanában eszembe jutott, hogy kéne nekem egy hobbi. Valami olyan, ami életben tart és amit imádok csinálni. És ez lehet rohadt önző, de imádok a saját tapasztalataimról beszélni. Ezért arra gondoltam újrakezdem. Persze nem itt, mert nem akarom az életem privát részeit megosztani idegenekkel (ez lehet ilyen "felnőtt lettem, érett egyetemista" katt) ez a blog meg zömében erről szól.
E nemes cél érdekében pedig írtam egy rövid esszét arról, hogy mit gondolok az elhízásról. És szar lett. Lehet az a baj, hogy mindjárt hajnal 1 van, idk, de jó lenne ezt rendesen megtanulni. Meg hát mindenkinek kell egy kreatív hobbi, én meg a főzés közben éneklés-táncolás, és 8 éveseknek fa rajzoláson tovább nem jutottam ilyen téren. Ja várjatok. El akartam kezdeni fotózni. Aztán rájöttem, hogy le vagyok égve szóval off.

Bár szerintem az esetek 90%-ban a bukás lehetőségének a tudata állít meg. Nem tudom mennyire trendik a blogok mostanában, miről írnék pontosan, hogyan csinálnám meg, lenne-e közönségem, stbstbstb. Viszont valahol úgy érzem, hogy segíteni szeretnék másoknak. Beszélni olyan dolgokról, amik csak egy Deákon borozgatás közben merülnek fel két ember között. Szeretnék beszélni a depresszióról, a hogyan másszunk ki gödrökből dolgokról, ja meg arról is, hogy mekkora szar a káposztás tészta.

Ez én vagyok, ahogy szenvedek az álmatlanságtól

Az a poén, hogy most olvastam vissza az egyik írásomat ahol egy volt osztálytársam azt mondta nekem, hogy "Az ilyen lányokból lesznek valakik, nem az olyanokból, akik könyveket olvasnak.". Jelzem, ez az illető csinálta nyár végén a gyrosomat, miközben leugrottam a helyi kocsmába pár barátnőmmel iszogatni, úgyhogy a karma létezik és basszák meg a hülyék.

Ui.: Visszaolvastam, amiket 13 évesen írtam. Mindent visszavonok.