Őszinte leszek, nem olvastam vissza az előző bejegyzést, szóval ötletem sincs hol tartottam. Csak azt tudom, hogy ez a nyár jobb mint gondoltam. De akkor kezdjük májustól, mert az jó volt.
Az előzményekről annyit, hogy miután megírtam a levelet, április 18-án kiköltöztem és kezdetét vette boldog bejárós életem. Sokszor tanultam buszon, sokszor azt hittem meghalok a büdös emberektől, sokszor imádkoztam, hogy bárcsak kollégista lennék és ne kellene mindennap hat előtt kelnem. Szóval a végére már zombi voltam, és ha azt kérdeznéd, hogy kollégium vagy bejárás, mindenképp kollégium.
Tehát május elején már elegem volt az életből, és kicsit sikerült kimásznom a Lilláék ásta gödrömből, de az is inkább kapálozás volt. És talán ennek a legnagyobb okozója az volt, hogy mindennap önkétlenül is eszembe jutottak. Miért én, mit csináltam, mi van ha én rontottam el. De aztán azt mondtam elég az önsajnálatból. És pont ekkor jött egy csodás lehetőség. Vikiéknek két szobatársa akkor volt végzős, ami azt jelentette május elején kiköltöznek. A lányok felajánlották, hogy mi lenne ha hozzájuk költöznék. Persze igent mondtam. Már csak a papírok voltak hátra, megcsináltatni a kajakártyát meg ilyesmi, amiket amint tudtam meg is oldottam. De ezt mind úgy, hogy még nem mondtam Ateszéknak byebye-t. De erről majd később. Szóval a papírok megvoltak, körülbelül fél óráig szorongattam és imádtam a kajakártyám, és mivel másnap egy cserediák program keretében utaztam Erdélybe, majd ezt követően költöztem át, tudtam, hogy muszáj lesz szembenéznem a másik kolesszal. Szóval egy szép keddi napon elbaktattam a suliba és bekopogtam a nevelőibe. Persze mind a hárman ott voltak, de Atesz nem. So tipikus. Exnevelőnőm elég rendesen a szememre vetette, hogy nem érti miért költözök ki, meg ilyesmik. Egy szót se mondtam neki, had őrlődjön a tudatlanságában. Szóval sikertelenül hazamentem, de izgatottan, mert egy csodás utazás vette kezdetét másnap.
Kb. 5 napot töltöttem Erdélyben, ebből kettőt utaztunk, de nagyon jól éreztük magunkat. Átéltem életem első bulijait, először becsiccsentettem, ittam olyan piát amiről nem tudtam, hogy mi az, barátkoztam miközben olyan állapotban voltam mint egy idióta, és ittam zöldalmás vodkát (ami nem volt finom, akármennyire is erősködött az eladó srác). Odáig voltam az egészért.
Ezt követően hétfőn költöztem be a koleszba. Amikor megérkeztem csak a Viki volt ott, de vele beszélgettünk és nagyon jó volt. Mármint tényleg az egész koli hangulata más volt, és a rákövetkező hetekben remekül jól szórakoztam. Na meg a lányoktól rengeteget is tanultam, és az egészben a legnagyobb pozitívum, hogy közelebb kerültem hozzájuk.
Beköltözésem első hetén sikerült dumálnom Atesszal és habár nem örült túlságosan neki, hogy elmegyek, mégis jól, pontosabban jobban kezelte, mint társai. Egy élmény volt neki leadni a szobakulcsot. Előtte még felnéztem, hogy megkeressem az Édut, és mivel a szobájában nem találtam, bekopogtam a miénkbe. Fincsi lábszag bomlasztotta a falakat, és éreztem, hogy a levegőtlen szobában nem ez az egyetlen probléma. Igazándiból több is volt, de mivel én egy fényes, és tágas szobában éltem, ahol volt levegő, és kedves emberek, csak sajnálni tudtam a Nikiéket. Egy kis útbaigazítás után felmentem megkeresni az Édut. Amint megtaláltam, kiderült, hogy megint költözött egyet és, hogy a Zsófiék nem akarnak jövőre vele lakni. Kicsit még beszélgettünk, aztán visszamentem a koliba élni tovább csodás új életem.
Június elején osztálykirándulásra mentünk egy tanyára, ahol olyan emberekkel beszéltem az osztályból, akikkel ezelőtt soha. Meglepett, hogy mennyi mindent nem tudunk egymásról, és hogy két nap alatt mennyire közel lehet kerülni a másikhoz. Szóval igen, az osztálykirándulás néha akármennyire is gyökérségnek tűnik, valójában sok dologban segít.
Erre egy hétre volt a Nikinek ( osztálytárs ) a szülinapi bulija, ahol rengeteg emberrel találkoztam.
Először elég nehezen mentek a dolgok, de végül is jól sült el az egész. Annyit erről, hogy néhány részeg tényleg nem jó arc.Aztán eljött a nyári szünet. Miután könnyes búcsút vettünk egymástól, hazaköltöztem és elkezdtem egyre több időt tölteni a Bertával. Újra közelebb kerültünk egymáshoz és eég sok közös programot kezdtünk el együtt szervezni. Aztán eljött a tábor ideje. Végre saját csoportunk lett, és attól függetlenül, hogy néha komolyan felakartam ültetni az Annát az első buszra ami haza viszi, jól éreztem magam. A végére már egészen kezdett is hiányozni, és tábor utáni első hét eléggé punnyadósan telt.
Aztán tegnap voltunk megnézni a táncversenyt. Igazándiból jó volt. Találkoztam a Dórival is, a Gergő rámmosolygott, és habár amikor hazaértem, apa megérezte rajtam az egy üveg Somersbyt (ami mondjuk nem is csoda, mert apukám egy két lábon járó szonda ) csak egy bizonyos időintervallumig voltak gyilkos hajlamaim. Ez az idő akkor kezdődött amikor megláttam a Nikit és Lillát belépni a sportcsarnokba. Egyszerűen sokkot kaptam. Csak ültem és néztem, hogy most vagy kimennek maguktól, vagy én rugdosom őket hazáig. De aztán egy órát maradtak csak. Ami jobb is volt. Mindannyiunknak.
Szóval egyelőre itt tartok. Remélem ez majd később egy kicsit jobb lesz. Ha találok wifit talán írok. Addig is
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése