Ezt jobb ha nem olvasod el...

Néha elgondolkodom, hogy kinek jó az ilyen forró időjárás. Mármint oké, nyár van, ez az, legyen meleg, juhé, de ne annyira, hogy szoknyában és pólóban is képes legyek szétolvadni. Szeretem a meleget, (bár a tél valahogy közelebb áll a szívemhez) természetesen mértékkel. Bezzeg azt imádom amikor szakadó hóesésben kell haza bicikliznem és a hideg szétcsipkedi a kezem.
 Amióta eltelt a Berta szülinapja, napjaim nagy részét azzal töltöm, hogy ülök és a billentyűzetet nyomkodom, természetesen szerintem megérdemlem. Egész nyáron utazgattam, voltam táborokban táborozóként és felügyelőként egyaránt, (éljenek a hat évesek ) túráztam, kicsit fesztiváloztam, sátraztam és két hónapon keresztül kétnaponként jártam becsületesen tánciskolába. A tánciskolát az elballagó nyolcadkosoknak szervezik bár volt ott egy tizedikes lány is és itt megtanulunk keringőzni, chachacha-t táncolni, rocky-t és még sokféle más milyet, összesen 18-at. Ez egy fajta hagyomány itt, és, hogy őszinte legyek, jó volt táncolni, de amikor este héttől tizenegyig csak táncoltunk és a magassarkúm szétdörzsölte a lábamat kifáradtam. Ó és még a vizsgabálról is késtem. A táncsulit két rendezvény zárja, a táncverseny ahol választott párokkal eltáncolunk x táncot, és azt zsűrizik, meg a vizsgabál, ahol mindenki táncol mindenkivel. A vizsgabálon szokták kiosztani a táncversenyeseknek a rózsákat és az ajándékokat a helyezetteknek, de előtte volt ugye az egy órás vizsga, majd negyedóra szünet. Csak mi (Hanna, Anna2.0 és én) azt hittük fél órás. Úgyhogy igen, hoztam a szokásos formám.
  Szóval én most tök boldog vagyok. Akkor kelek amikor akarok, és akkor fekszek amikor úgy tartja kedvem. Egyetlen gikszer van az egészben: a szervezetem kitalálta, hogy ő csak azért sem termeli tovább a melatonint (alváshormon, amikor a szemhéjat fény éri a termelődési folyamata leáll, és igen én ezt külön angolon tanultam) és csak azért is 5 órát hagy aludni. Aznap persze valamikor 11 körül már lehajtottam a lap topom fedelét, jobb ötletnek tartottam, mintha a billentyűzeten aludtam volna el.
  Örömöm útjába csupán az iskolakezdés áll, mivel el kell kezdenem szortírozni a régi tankönyveimet, megvenni az új füzeteket,  azokkal kezdeni valamit, hogy ne legyenek olyan unalmasak, a szobámban valamiféle portörlést csinálni, egyszóval teljesen meggátol abban, hogy egész nap karaokepartyn lógjak, vagy épp a szintetizátoromat nyomkodhassam, mert én egy nagy virtuóz vagyok. Egyébként nem, a billentyűk tele vannak irkálva betűkkel.
  Az a meglepő, hogy ezzel együtt viszont várom is, és szeretnék már menni, hogy tanulhassak. Vagyis nem pont ezért (*Valaki*:hahaha, ezt már elszóltad, hülye kis stréber) csak valamiért én mindig is tökre imádtam a füzeteimbe firkálni, különböző színekkel kihuzigálni szavakat, vagy csak pénz söprögető néniket rajzolni, amiről eszembe jut az infláció és a többi (tudtátok, hogy a satöbbi az az  és a többi-ből lett? ezt csak most találtam ki). Szóval ilyen alap dolgok. Az egyetlen dolog amit nem akarok az a kémia. Remélem ezt hallod.
Kémia: Igen, igen de csak te nem szeretsz, mindenki imááááád engem!
Anna: Kicsit nem gondolod magad önteltnek?
Kémia: Kicsit nem gondolod magad idiótának?
Anna: Búj be a földbe, és játszd azt, hogy virág vagy, és megmentetted a világot magadtól! Napi jó cselekedet.                                                      
Nem vagyok értelmi sérült, csak fellógattam néhány karácsonyfaégőt a karnisra, meg végigvezettem az asztalomon, és az ágyam fölött mindig beleakadok meg néhány könyvemen, és most azt a látszatot kelti, hogy magasabb a belmagassága a helyiségnek, mint egyébként, és ennek annyira megörültem, hogy nem tudom.
 Szeresd a szeretethiányos sütikéket! Szegények olyan szeretethiányosak!

Könyvek

  Sokszor elgondolkozom azon, hogy mit olvassak, de mivel már az összes nekem szimpatikus könyvet kiolvastam a könyvtárban, arra, hogy én nyáron még egyet kivégzek esély annyi, mint hogy a hajam végre normálisan álljon. A fürtjeim pedig utálnak engem, szóval így nem jutnék túl sokra. De talán csak az akaraterőmön múlik, hisz nem olyan rég kaptam az Armandtól egy verseskötetet ( ami azért elég nagy szó, ő a legnagyobb versrasszista, akit valaha is ismertem ) csak még pár versnél tovább nem jutottam, meg aztán vasárnap is kikölcsönöztem A legyek urát, de még a táskámból sem vettem ki. Meg a polcomon is ott pihen a Linger, az Alice Csodaországban, a Napfogyatkozás és még nem is tudom mennyi könyv.
  Anyukám jó pár éve dolgozik a városi könyvtárban, ezért már pici baba korom óta körbe voltam véve a különböző színes kötetekkel, na meg az internettel nem véletlen, hogy 9 éves koromban már úgy gépeltem, mint a többiek ötödikben. Furcsa mód ettől függetlenül is csak másodikban talált rám az a könyv, ami aztán elindította az egész olvasási folyamatot. Pár éve visszaolvastam. Hát gyerekek, az a kötet olyan gagyi volt, mint a fene, de hálás vagyok neki, mert végül is miatta kezdtem el olvasni. Szóval köszi te béna könyv. <3
  De hogy miért is lenne fontos találni pár könyvet amit ki tudok olvasni?
Jövőre kollégista leszek, és a Nikit meg az Éduát ismerve, szükségem lesz arra, hogy olyan hangosra állítsam a zenét, hogy ne halljam őket, miközben olvasok. Tudni illik, az Édua állandóan panaszkodik, és ha netalántán rájönne az öt perc, nekem valahogyan el kell előle tűnnöm, mert különben ideges leszek, dühös, káromkodni fogok, szóval ellentámadást indítok. Persze, ha egy könyv sem lenne a kezembe való, akkor még mindig ott van az a lehetőség, hogy bebújok a szekrénybe, hátha megnyílik egy átjáró Narniába, hogy aztán ott folytassam csodás életem hátralevő részét.

Változások

  Mindig megfogadom magamnak, hogy foglalkozok majd a bloggal, írok bejegyzéseket meg minden, de a nutella evés elvette az időmet. Mivel tudom, hogy jelentősebb forgalmam nincs itt, ezért magam miatt szeretném folytatni. Mármint tiszta menő visszaolvasni a részeket meg minden, néha azért elsüllyedek és el sem hiszem, hogy hogy lehettem ilyen értelmi fogyatékos 12 évesen, meg 13 évesen, és még most is... de azért elég jól el vagyok vele.
  Mióta nem írtam, derültek ki dolgok. Főleg ezek miatt nem írtam. De most leírom. Szóval először is: kibékültünk az Armanddal. Nem volt nagy cucc, megbeszéltük, és most már úgy elvagyunk, még a barátnőjével is sikerült nagyjából egy hullámhosszra kerülnöm, de kicsit furi. Aranyos meg minden, de olyan magányosnak tűnik.
Másodszor is: kiderült, hogy akit eddig lotyónak hittem, az lotyó. A legnagyobb. Igen, itt most a *név*-ről van szó. Amilyen alacsony lett, annyi kétszínűség szorult belé. Már régebben is figyeltem, hiszen amikor még nem jött ki ennyire rajta, én ölelgettem, aztán amikor visszafordultam a folyosón, olyan lenéző és "de elegem van belőle" tekintettel vizslatott utánam, hogy majdnem elsüllyedtem. Aztán év végén volt egy askos incidens, amikor a Kitti, meg a Hajni a Niki askjára névtelenül írogatták, hogy mekkora izé. Én meg gondoltam akkor játszom a nagy megvédőt ( ezért nem szabad ribancokat megóvni) és írtam a Hajni meg a Kitti askjára. Erre ők megharagudtak rám, próbákon állandóan mondogatták azokat a szövegeket, amiket írtam nekik. Később, egyik nap a Kitti írt egy felelősségre vonó levelet, amiben azt is elmondta, hogy a *név*-ék mindent visszamondtak neki, amit valaha én róla mondtam, úgy, hogy a lányok is hallották. Nem voltak nagy dolgok, csak néha olyasmi megszólalások hagyták el a Kitti száját, mint pl. " Az ilyen lányokból lesznek a valakik, és nem azokból akik könyveket olvasnak" miközben rázta magát tesi után az öltözőben, ezen én meg persze fenn akadtam, mint fán a levél. De vele is megbeszéltem. Természetesen később elmondtam a Nikinek, hogy tudok a *név*-s esetről, mikor Balatonszéplakon sétáltunk a városból vissza a szállás felé és fogtuk egymás kezét. Igazándiból köpni-nyelni nem tudott.
  Harmadszor: Jövőre gimi. Vagyis 20 nap múlva. Nem igazán érzem még magam készen erre. Hogy mindent hátrahagyjak, hogy jöjjön a tiszta lap, ami tényleg tiszta, csak a radírozás nyomai vannak rajta. Tudom, hogy a gimi nem jár azzal, hogy mindent eldobunk magunk mellől, de ahogy belegondolok, egyre inkább úgy érzem, hogy kezdenek tőlem távolodni a régi dolgok, ez meg tuti azt jelenti, hogy egy csomó új fog jönni, amitől én persze tartok, hiszen nem csak egy tök új környezetbe megyek, de olyanba is ahol nem nagyon ismerek még senkit. Természetesen beszéltem már pár osztálytársammal, meg lesznek a szomszéd városból is, de akkor is kicsit rémisztő. Persze mindig próbálom magam azzal nyugtatni, hogy tuti lesznek ugyanolyanok, mint én, de elég sok lesz az abban a városban lakó osztálytársaim száma, szóval már nagyjából ismerik egymást, stb. , stb... Meg azért a gólyaléttől is tartok. Mindenki átesik ezen, de azért örülnék, ha én kimaradnék belőle. Bár ahova a Bertáék mennek, ott még inkább vannak szívatások, úgyhogy kimerem jelenteni: mi jobban jártunk ilyen téren.
  Szóval egyelőre csak reménykedem, hogy azért jó lesz jövőre is. Meg mindenki másnak, hogy nekik is jó lesz.