Középsuli? Nem, köszi.

  A gimnázium nem vicces. Állandóan tanulnod kell,
mert ha nem tanulsz a tanárok kiakadnak rád. És az én gimimben még a töri tanárt sem sikerült lefizetni két kávéval, mert megíratta a tézét.
 Oké, szóval mostanában kicsit úgy érzem mintha kiszorulnék az osztályból. Vagyis nem pont az osztályból, mert azért jó pár emberrel jóban vagyok, meg most szereztem egy két új pajtit, viszont a tősgyökeres városiak kicsit mintha egy saját klikket alkotnának. Persze ez is csak a kiváltságosoknak van. De ha úgy nézzük elég nyitottak, csak épp velem nem akarnak beszélni. Vegyük például az Eriket. Drámán egymás elé kerültünk (véletlen rendeződés, ilyenkor számítani lehet arra, hogy egymással kell beszélgetnünk). Úgy mosolygott, hogy összeszorította a száját, én meg ugyanígy visszamosolyogtam, de nem tudtam, hogy ezt most úgy veszi-e, ahogy akarom. Mellette a Gábor ült, mellettem meg az Évi (tősgyökeres klikk egyik tagja, ráadásul az Erik osztálytársa volt) és megkérdezte a Gabit, hogy nem akarnak-e cserélni. Gondoltam magamban, hogy jó rendben, nincs ezzel semmi baj de azért a kurva anyád. Bár az Erikkel a kapcsolatom...eh nem tudom hova tenni. Alig beszélünk, és már második nap is éreztem, hogy elég unszimpatikus vagyok neki. Bezzeg a sztori a macskáimról izgalmas volt. Hahaha.
 Aztán ott vannak még a D-ből is. Egyik német előtt az Olivér (D-stőzsgyökeres klikk tagja) a tolltartómban turkált, és csórt pár post it-et, a következő órán már rám se nézett. Persze mindezek mellett ellenérvvel az, hogy a nem tőzsgyökeresklikk tagjaival, és azokkal aki a csapat határán állnak jó kapcsolatot tartok. Az a baj, hogy én mindig is kicsit pesszimista hajlamú voltam. Szóval ja. FUCK IT TŐZSGYÖKERESKLIKK.
  Ehhez képest a kollégiumban meg egyre jobbak a kapcsolataim. Mármint tényleg, egyre több emberrel voltam. Valamelyik nap az egyik sráccal beszéltünk, nagyon tartalmas volt, megkérdeztem miért vágott olyan hülye fejet ő meg nem értett semmit abból amit mondtam, úgyhogy inkább hagytuk aztán megmelegítettük neki a Lillával a káposztáját. Aztán később valamelyik nap az egyik tizenegyedikes lánnyal beszélgettünk.
 Viszont volt egy ember akin kifejezetten meglepődtem. Mármint tényleg, hirtelen azt sem tudtam, hova tegyem az egészet. Szóval a Krisztián. Vele még első hét második napján összehaverkodtunk. Volt barátnője. Ő volt az akit a Peti bemutatott nekünk, és akivel lementünk a "Tisza-partra" (ami egyébként Duna volt, de nem baj). Akit a Niki folyamatosan szadizott, és tökre úgy csinált mintha bejönne neki, holott a Nikinek is barátja van de szerintem még tél előtt szétmennek muhahaha. A lényeg az, hogy az utóbbi hetekben nem beszéltünk sokat a Krisztiánnal, csak amikor összefutottunk vele a kosárpályán, kicsit cseverésztünk. Hétfőn meg tök durva volt az egész. Mármint én olyan hülye voltam, hogy azt hittem vasárnap elhagytam a vonaton a pénztárcám, és egy kissé még kétségbe is estem mert az egész szobát felforgattam és nem találtam a szekrény sarkában találtam rá, miután apa alaposan leszidott a telefonban, de mennem kellett szilenciumra, ezért hagytam a dolgot. Amikor beértem a terembe csak a Krisztián volt ott.
- Hali. Szerinted mekkora az esélye annak, hogy elhagytam a pénztárcám a vonaton? - kérdeztem amint beléptem.
- Annyi, hogy én elhagytam a kulcsomat, és az összes pénzem. 100%.
- Az menő - bólogattam miközben letettem a cuccaimat az asztalomra és visszasétáltam a sráchoz.
- Várj, elhagytad a vonaton a pénztárcád ? - ezt kb. úgy kérdezte, mint akinek akkor esett le mit is mondtam. Aztán megtárgyaltuk, hogy mi minden volt benne, majd magához ölelt. Kicsit úgy  maradtunk, aztán eltolt, aztán megint beszéltünk, majd én öleltem meg, de úgy igazán átölelősen, konkrétan magamhoz szorítottam, és ezt az egészet azért mertem megtenni, mert már reggel is odaült mellém amikor egyedül voltam és beszélgettünk.
  Később este amikor lent voltunk a lányokkal (Lilla, Édua ) a Krisztián is lejött, és belehúzott az ölébe. Igazándiból csak bámultam, hogy mégis mi a fészkes fene akar lenni ez az egész, de aztán igazándiból nem húzódtam el két okból:
1.: Nem engedett el
2.: Nem esett rosszul az  akciója Aztán következő nap is beszélgettünk, meg szinte ugyanígy elvoltunk, amikor a pszichológusos nő jött, és foglalkozott velük gólyákkal, és néztük tovább a Forrest Gumpot, a Krisztiánnal ketten leültünk a kanapéra, ő meg belehajtotta a fejét az ölembe, és úgy néztük a filmet.Aznap volt a Lilla szülinapja is, szóval a Nikivel kitaláltuk, hogy csinálunk neki egy kis összejövetelt az ebédlőben azokkal az emberekkel akikkel viszonylag jóban van. Kicsit későn szóltunk az embereken, mert a Krisztiánék is csak két órával előtte tudtak róla. Sőt, a Krisztiánnal is úgy közöltük, hogy lehívtuk a
 kosárpályához, és miután beszéltünk vele megölelt. Aztán megfogta a derekam és felém hajolt. Persze nekem akkor nem esett le, hogy mit akar, csak röhögtem, mint egy idióta majd akkor jöttem rá mi is akar lenni az egész, amikor el hajolt, hogy kinevessen. Persze ezt sem gúnnyal tette, csak úgy kinevetett (?). Na mindegy, szóval az összejövetel előtt megkértük, hogy szóljon a szobatársainak, de nem szólt, meg amikor az egész lezajlott csak összeröhögtek a Ricsivel. Aztán amikor az egésznek vége lett, észrevettem az ajtóból és utána mentem. A nevelői előtt tudtam megállítani.
 - Anna, én értékelem az igyekezeteteket, de az egész olyan szervezetlen és igénytelen volt - kezdte.
- Mi az, hogy igénytelen? - húztam össze a szemem és olyan dühösen néztem rá, ahogy csak tudtam.
- Azt se tudtuk, hogy énekelni kell!
- Hát, ha talán lejöttetek volna negyed kilencre, és szóltál volna a srácoknak, akkor....- és veszekedtünk. Én tökre mérges lettem rá, ő meg nem tudom. Másnap szilencium előtt a Lilla kiborította a teámat a padomra, úgyhogy pár padsorral arrébb költöztem, aminek következtében a Krisztián is átült a mellettem lévő padsorba. Miközben nagyban írtam az angol leckét meghallottam, hogy elkezd cicázni. Éreztem, hogy nekem mondja, de haragudtam rá, ezért eltakartam az arcom. Aztán felnéztem, és alig tudtam megállni, hogy el ne vigyorogjak. Farkasszemet néztünk, ő meg segítség kérően rám pillantott. Ceruzát kért, én meg nem akartam adni neki, de miután senkitől nem tudott kérni igazándiból rajtam kívül csak az Ármint kérdezte meg, ő meg nem tudom, hogy egyáltalán hoz e szilora ceruzát odaadtam neki a nagyon szép rózsaszín szivecskésemet, én meg írtam tovább a férfias egyszerű szürkémmel. Anna visszavág, taps taps. Utána meg matekból kért segítséget, úgyhogy odaültem mellé, és korrepetáltam kicsit, amikor rátette a kezem a térdemre, én meg ellöktem onnan, mire ő kérdően nézett rám.
- Haragszok rád! - suttogtam.- De miért...? - kérdezte értetlenül.
- Szerinted?-forgattam a szemem, ő meg csak annyit mondott, hogy szünetben megbeszéljük. És még
szünet előtt megbeszéltük, viszont úgy éreztem, hogy még akar valamit mondani, ezért amint szünet lett rögtön odaültem mellé, és addig nem kezdtünk el beszélgetni amíg mindenki ki nem ment. A Bea néni is kimászott a teremből, és én készültem, hogy ezaz végre váltunk pár szót, erre belépett a Niki meg a Lilla, szóval nem igazán beszéltünk, aztán meg mint később kiderült, a Niki tökre féltékeny volt rám, hogy a Krisztián többet foglalkozott velem. Tök jót röhögtem rajta, de most komolyan, meg aztán élveztem is az egészet, hogy a Niki féltékeny rám, hű, ez az, ez tök vicces érzés.

 Úgyhogy ja, igazándiból ennyi történt az elmúlt hetekben. Igazándiból sajnálom, hogy nem tudok laptopot bevinni a koliba, mert ott is tök szívesen írnék minden nap, csak így nem tudok. Na nem baj.
Egyébként itthon minden oki. Mármint anyuékkal egész jól el vagyok, a szobámat imádom, viszont a volt osztálytársaimmal nem nagyon tartjuk a kapcsolatot, és még az Armanddal sem tudtam. Két találkozót beszéltünk meg, mindegyiknél közbe jött neki valami. Úgyhogy ja, furcsa, milyen könnyen eltávolodnak tőled az emberek, ha nem keresed őket.
Most viszont búcsúzom.
CSÁÓ BELÁZZ!